FEB.hu


Próbaérettségi a FEB-en - az első nagy megmérettetés

A Felvételi Előkészítő Bizottság egyik fő feladatának tekinti, hogy a kétszintű érettségi követelményeinek megfelelő típusfeladatokon keresztül rendszeresen számonkérje tanítványait. Ennek a számonkérésnek része többek között az első FEB-es félév végén megrendezésre kerülő írásbeli és szóbeli próbaérettségi. Ez azért nagyon fontos, mert a diákok felmérhetik, mennyire sikerült az első félév tananyagának elsajátítása. Ez a gimnázium első két évének tananyagát fedi le, ezért ajánljuk az első félévre való beiratkozást magyart kedvelő, esetleg a 11. évfolyamon Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre készülő diákoknak is. Az érettségizőknek különösen fontos a részvétel, hiszen az emelt szintű érettségi négy órán át tartó aktív figyelmet és koncentrációt követel tőlük, ezt pedig ajánlatos begyakorolni a FEB által összeállított próbaérettségi feladatlapon keresztül. Az első próbaérettségi megrendezésére december végén kerítünk sort, melynek részleteiről az első félév utolsó óráján tájékoztatjuk diákjainkat. Az eredményhirdetés várhatóan a második félév első óráján történik. A próbaérettségin való részvétel ingyenes minden tanítványunk számára.

A szombati és levelező tanfolyamra járó diákjaink -illetve igény esetén a vidéki, de nappali tanfolyamos tanítványok is- akár elektronikus formában is megírhatják a próbaérettségi írásbeli fordulóját, azzal a megkötéssel, hogy esetükben a helyesírást nem vizsgáljuk.

Nincsenek bejegyzések az adatbázisban